Réka egy sok nyelven beszélő, elképesztően okos, nyitott személyiség, aki a British Telecomnál dolgozik, sosem tud a fenekén maradni, mindig tanul valamit, imád fejlődni. Nem is tudom, honnan ismerős ez nekem? 🙂

Egy igazi Kossal van dolgunk! 🙂

Épp második babájukat várják férjével, elsőszülöttjük, Gergő pedig egy tünemény kis srác: vagány, szép anyukája profilját örökölte, amitől zabálnivaló egyébként is.

Réka nagyon jól ismeri az adottságait az alkatát illetően, de közel két évtizede keresi a színeit. Először ősz színeket viselt szívesen, majd jöttek a tavasz harsogó, meleg árnyalatai, hiszen jó ideig élénk, tavasz vörösre festette egyébként szürkésbarna szépséges haját.

Ettől valóban vagánynak tűnt, főleg, mikor rövid volt a haja, de smink nélkül mindig sápadt is volt, ő pedig nem egy nagyon sminkelős lélek.

Az esküvői sminkjét én készíthettem, és annak kapcsán beszélgettünk arról (még jóval előtte), hogy fesse vissza barnára a haját. Nagyon hálás voltam, hogy hallgatott a szakmai tanácsomra és az esküvőn már barna hajjal sminkeltem. Ekkor viszont felmerült a kérdés, hogy milyen árnyalatokban érezhetné magát színesebbnek, önazonosabbnak?

Erre adtam választ neki a színtanácsadáson: közepesen sötét, élénk, hideg színek emelték ki a leginkább a szépségét.
Haját letakartam, mivel a régebben festett hajszínt még meg is szívta a nyári tűző napsütés, így nem szerettem volna, ha befolyásolja a kendőzést.

Réka olyan árnyalatokat kapott a színpalettájába, amikhez eddig nem nyúlt bátran, de saját szemével látva a tükörben meggyőződhetett róla, hogy igenis ragyog az arca smink nélkül is ezeket a színeket viselve.

Megbeszéltük, hogy kiegészítők terén az ezüsthöz érdemes nyúlni, a színpaletta egyéb színein túl, hiszen az arany sápasztja.

Az alakfelmérésen csak alátámsztani tudtam a már általa is tudott körte testalkat típusát, melyhez azért egész új információkkal is sikerült szolgálnom pl. a csónak kivágású, mint ötlet teljesen elnyerte Réka tetszését, mivel az egyéb vállhangsúlyos megoldások egyelőre távol állnak tőle, így abban maradtunk, hogy első lépésként ezeket keresi majd a boltokban.

Megbeszéltük, hogy hol érdemes elvágni vízszintesen az ő alkatát, hol ne érjen véget szoknya vagy nadrág, milyen cipőket hordjon az ő lábfej adottságaival.

Visszajelzése alapján annyira sikeres volt ez a pár óra, hogy a férje figyelmét is felkeltette a téma, így nemsokára Danit is a vendégeim közt tudhatom.

Reszkess British Telecom, az összes BT-s színesebb és alaktudatosabb lesz nemsokára! 🙂

Mivel a BT szuper munkahely, így biztos, hogy sokat fognak profitálni a magabiztosabb embereik teljesítőképességéből, hozzáállásából, a jókedvű, jó kisugárzású csapattagok hasznosak! 🙂

 

Hozzászólás

Előre egyeztetve

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Stylechemy.com © 2019. All rights reserved.